Bosszúállók: Akkor és most
A Marvel-moziuniverzum 11 éve indult, és a Bosszúállók hat eredeti tagja ezalatt rengeteg rosszfiút legyőzött. Többször kaptak új külsőt, és átélték, ahogy gyökeresen átalakul az életük – az egész világgal együtt.
De mennyit változott a Vasember, Amerika Kapitány, Thor és a többi Bosszúálló, mióta először feltűntek a Marvel-moziuniverzumban, és eljutottak a végső összecsapásig a Bosszúállók: Végjátékban? Itt megtudhatod.
Tony Stark többször tűnt fel a Marvel-moziuniverzum filmjeiben, mint bármely más karakter, és sok mindent átélt a Vasember óta. Miután a Vasemberré vált, Stark kezdetben saját bevallása szerint „zseni, milliárdos, playboy és emberbarát” volt, majd a jó oldal bajnoka lett belőle. Rengeteg ellenféllel kellett szembenéznie a világegyetem minden szegletéből, és még a Bosszúállók saját berkeiből is.
Pókember és Doctor Strange oldalán a Vasember akaratán kívül a világűrbe került, ahol Thanos gyermekeivel kellett megküzdenie a Bosszúállók: Végtelen háborúban. Egyedül ő és Nebula élték túl „a csettintést”. A Bosszúállók: Végjáték ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért – azaz Tony az űrben ragadt.
Steve Rogers, azaz Amerika Kapitány a legalkalmasabb, hogy szuperhős legyen, mert kifejezetten annak szánták. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban Steve Rogers egy kísérletre jelentkezett, ahol szuperkatonákat alkottak, és így kapott szuperképességeket. Miután sikeresen megakadályozta, hogy a Tesseract – az egyik Végtelen Kő – rossz kezekbe kerüljön, Rogers évtizedekig hibernációban feküdt, és röviddel a Bosszúállók eseményei előtt ébredt fel.
A Bosszúállók: Végtelen háborúban Rogers-t még bűnözőként kezelik, miután az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményei alatt megtagadta a kormány utasításait, de a Fekete Özvegy és a Sólyom oldalán hamarosan csatlakozik a Thanos elleni küzdelemhez a vakandai csatában.
A Bosszúállók első női tagja a Vasember második részében tűnt fel Tony Stark új asszisztenseként, mielőtt fény derült volna valódi kilétére, mint Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy, a S.H.I.E.L.D. ügynöke.
Az Amerika Kapitány: Polgárháború alatt feszült volt a kapcsolata Steve Rogersszel és Tony Starkkal, és a Bosszúállók: Végtelen háború kezdetén szintén a kormány elől bujkál. A többi Bosszúállóval együtt Natasha is túlélte „a csettintést”, és bármire készen áll a Bosszúállók: Végjátékban.
Tony Starkhoz hasonlóan az asgardi trónörökös is sokat változott 2011-es színre lépése óta. A Thor című filmben még arrogáns, vakmerő, és rendszeresen szembemegy apja, Odin, az asgardi uralkodó akaratával. Büntetésként megfosztják erejétől és Mjölnir nevű pörölyétől, és a Földre száműzik, mialatt fivére, Loki ül a trónra.
Thor először a Bosszúállók: Végtelen háborúban nézett szembe Thanosszal, ahol az Őrült Titán elfoglalt egy asgardiakkal tömött hajót, és megölte Lokit. Thor szó szerint A galaxis őrzőinek szélvédőjén landol. Új fegyvert talál magának, és új barátokra lel Mordály és Groot személyében, végül pedig Vakandában találja magát, ahol ismét Thanosszal kell megküzdenie.
A „szuperkatona-szérum” Steve Rogers-t szuperhőssé tette, de Dr. Bruce Banner atomfizikusra nézve nem éppen a tervek szerint alakult a hatása. A második világháborús program újraélesztését célzó kísérletek közben extrém gammasugárzás éri a tudóst, és így megszületik a hihetetlen Hulk.
A Bosszúállók: Végtelen háborúban Hulk az első Bosszúálló, aki összecsap Thanosszal, de gyors vereséget szenved, és ez akkora traumát jelent neki, hogy a film hátralevő részére inkább visszavonul. Bruce Banner így magára marad, és a vasember „Hulkbuster” páncélját magára öltve kénytelen csatába indulni.
A sasszemű Marvel-rajongók észrevehették Clint Bartont, azaz Sólyomszemet egy rövid cameoszerepben a 2011-es Thorban, de a nagyközönség csak sokkal később ismerhette meg a karaktert.
A többi Bosszúállótól eltérően Barton nem tűnt fel a Bosszúállók: Végtelen háborúban, mert a Hangyához, azaz Scott Langhez hasonlóan házi őrizetben volt, de azt biztosan tudjuk, hogy Clint visszatér a Bosszúállók: Végjátékban, mégpedig új fegyverrel és frizurával.